Miután lefotóztam és lemértem a GyV-én található Gúlásjelzőt, amint hazaértem neki láttam a rajzok elkészítéséhez. Ehhez a Corel vektor grafikai programját használtam. Pár napos munka után kész is volt a maratásokhoz szükséges rajzok. Miután kézhez vettem a maratásokat (ez így most gyorsnak hangzik, de jó egy hónap telt el) rögvest neki is láttam az elemek összeállításának. Az alkatrészek rögzítéséhez Soudal cianofix pillanatragasztót használtam. Aránylag gyors de biztos kötést ad ez a fajta ragasztó. Bizton merem ajánlani azoknak akik félnek a forrasztástól, vagy nem elég rutinosak. Mindezek után elkészítettem a műgyanta alkatrészek mesterdarabjait. Később ezeket egy barátommal sokszorosíttattam. Az öntvények kézhezvétel után, eltávolítottam az öntőcsonkokat, majd kifúrtam 0,8mm-es fúróval a tárcsa tengelyének a helyeit, hogy a tárcsa mozgatható lehessen később. A fentebb említett ragasztóval rögzítettem a réz alkatrészekhez, majd a tárcsát felragasztottam egy 0,3mm acélszálra. Kis szusszanás után mosószeres vízzel eltávolítottam a szennyeződéseket. Az egész modellt Gunze Hobby Color és Tamiya akrilokkal festettem 0,3mm-es düznijű retuspisztollyal. Hígítónak denaturált-szeszt használtam amihez egy kevésnyi, körülbelül 1/5 arányban Gunze Mr. Color hígítót adtam. Ez az adalék azért szükséges, hogy finomabbá tegye a felületet, illetve a gyors száradást kivédje amitől nem válik foltossá a festés. Először lealapoztam mindent világos szürkére, majd erre vittem fel a fehéret. A szürke alapozás lényege, hogy az igen rossz fedőképességű fehéret vékonyabb rétegben is elég felhordani ahhoz, hogy fedjen. Pár órás száradás után Tamiya szalaggal lemaszkoltam azon részeket amik végezetül fehérek maradnak, majd egy kikevert szürkével óvatosan átfújtam több vékony rétegben, hogy a maszkolás szélénél ne keletkezzen perem. A maszkolószalagot eltávolítottam fél órás száradás után, majd az szürkébe kevertem egy kis fehéret és jól felhígítottam. Keskeny szórási képpel, alacsony nyomás mellett elkezdtem világosítani az éleknél illetve egy pár helyen, ezzel imitálva a festék fakulását. Majd kikevertem egy barnás színt, vörösbarnából, feketéből és okkerből. Ezt szintúgy felhígítottam mint az előbbi rétegnél és ezzel is megdolgoztam a felületet, csak itt most többet vittem fel az aljára, részben azért, mert alul jobban koszolódik minden, részben meg azért, hogy mélységet adjak a tárgynak. Időigyényes munka ez, volt is hogy elrontottam. Ilyenkor az alapszínek valamelyikével óvatosan visszaködöltem a rontott részt, majd újra próbálkoztam. Ha nem ment félre tettem egy kicsit. Lényeg úgy is a végeredmény, meg az, hogy elégedettek legyünk azzal amit készítünk, hiszen éveken keresztül mi fogjuk nézegetni és a rossz végeredmény úgy is a mi szemünket fogja szúrni. No miután úgy voltam, hogy jó lesz így, lemaszkoltam a gúlát és egy világosabb szürke színnel lealapoztam a betonaljt. Majd a fentebb említett sziszifuszi munkát megismételtem. Jöhetett a tárcsa, ennek csak az elejét fújtam le fehérre, majd egy 0,5mm sztirol lapba lyukat fúrtam, pont akkorát amekkora a piros rész lesz. Ráhelyeztem a tárcsát pofával lefelé majd Blue Tackkal rögzítettem. Megfordítottam és pont szemből megfújtam vörössel amihez kevés narancssárgát adtam, hogy világosabb élénkebb legyen a végeredmény.
Nos, még nincs vége a munkának, de a lentebb látható fényképek ezt az állapotot mutatják. Vár még a további koszolódás és rozsdásodás megjelenítése, amiről a következő részben olvashattok.
Gondolom vasút-modellezőkben felmerül a kérdés, miért pont akril, hisz az lekophat. A választás magyarázata pofon egyszerű, a méretarány megköveteli a finom felületet, a finom átmeneteket amit megfelelő odafigyelés mellett ezen festékek tudnak biztosítani. A festék lekopása elleni védelemre bejegyzésem második részében fogok majd kitérni.
